DR. GYÖRFFY LAJOS MENTŐKUTYÁS ALAPÍTVÁNY ÉLET ÉS TECHNIKAI MENTŐCSOPORT

" VELÜNK AZ ÉLETÉRT "

TÚRKEVE MENTŐÁLLOMÁS



Alapítványunk elismeri azt az önzetlen tevékenységet amelyet a túrkevei mentőszolgálat dolgozói a minden napokban tesznek a városért az itt élő emberekért értünk.

2012-évben két másik civilszervezet mellett a mentőálomást is szeretnénk támigatni olyan eszközökkel amely a mindenapokban fontos és segíti a mentést a gyors helyzetfelismerést valamint a mentősök mindennapi munkáját.

Beszerzés alatt van egy számítógép a mentőállomás részére amelyet március elején szeretnénk átadni, valamint az év folyamán folyamatosan támogatást nyújtani figyelembe véve a mentőállomás dolgozói által egyeztetett szükséges eszközök mennyiségét és cél szerinti szükségességét.


INFORMÁCIÓ

Túrkeve Mentőállomás

5420 Túrkeve, 5420 Ducza u. 8. Hrsz. 1595
Szolgáltatás
Mentőállomás Mentő
06-56 361-315


    A túrkevei mentőállomás létrejötte jó példája az állami, önkormányzati felelősség, az Országos Mentőszolgálat és a magánkezdeményezések helyes együttműködésének – fogalmazott az ünnepélyes átadáson Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára. A területi egyenlőtlenségeket, az ellátási különbségeket mindenképpen fel kell számolni az országban, ezért ott kell mentőállomást építeni, ahol ezt a lakossági szükséglet indokolja – tette hozzá. Mindehhez ad pénzügyi fedezetet a 21 lépés az egészségügy fejlesztéséért program kiemelkedő eleme, a sürgősségi betegellátás feltételeinek országosan egyenlő esélyű megteremtése.

Az új mentőállomás megépítéséről 2003-ban döntöttek, mivel évekig csak az ÁNTSZ jóindulatán múlott, hogy nem záratta be a régi, korszerűtlen mentőállomást. Az épületcserével – amelyet a Kincstári Vagyonigazgatóság engedélyezett – megvalósuló beruházás ötoldalú megállapodást követően tavaly áprilisban vette kezdetét. A fejlesztés összesen 24 millió forintba került, ebből az önkormányzat és az Országos Mentőszolgálat 10-10 milliót, az Egészségügyi Minisztérium 4 millió forintot biztosított. A mentőállomás átadásával egyidejűleg 15 millió forintos új Ford Transit mentőautót is kaptak a mentők.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 53
Heti: 68
Havi: 249
Össz.: 45 129

Látogatottság növelés
Oldal: TÚRKEVE ENTŐÁLLOMÁS
DR. GYÖRFFY LAJOS MENTŐKUTYÁS ALAPÍTVÁNY ÉLET ÉS TECHNIKAI MENTŐCSOPORT - © 2008 - 2024 - mentocsoport.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »